Akácmagok (Wisteria sinensis)

Akácmagok (Wisteria sinensis)

Az ár 5 vagy 10 magot tartalmazó csomagra vonatkozik.

A lilaakác (más néven Wistaria vagy Wysteria) a borsófélék (Fabaceae) családjába tartozó virágos növények egyik nemzetsége, amely tíz fás szárú kúszónövényfajt foglal magában, amelyek az Egyesült Államok keleti részén, valamint Kínában, Koreában és Japánban őshonosak. Egyes fajok népszerű dísznövények, különösen Kínában és Japánban. A lilaakác vagy „vízi akác” köznyelven ismert vízi virágos növény valójában a Hygrophila difformis, amely az Acanthaceae családba tartozik.

Leírás

A lilaakác szőlőtőkék úgy kúsznak, hogy szárukat az óramutató járásával megegyező vagy azzal ellentétes irányba tekerik bármilyen rendelkezésre álló támaszték köré. Akár 20 méterre is felkapaszkodhatnak a talaj fölé, és oldalirányban 10 méterre is elterülhetnek. A világ legnagyobb ismert lilaakác szőlőtőkéje a kaliforniai Sierra Maadres található, több mint 1 hold (0,40 ha) méretű és 250 tonnát nyom. 1894-ben ültették, a kínai levendula fajtából származik.

A levelek váltakozó állásúak, 15-35 cm hosszúak, szárnyasak, 9-19 levélkével. A virágok 10-80 cm hosszú, lelógó fürtökben fejlődnek, hasonlóan a Laburnum nemzetség virágaihoz, de lilák, ibolyaszínűek, rózsaszínűek vagy fehérek. A leveleken nincs sárga szín. Egyes ázsiai fajok tavasszal (közvetlenül a levelek kinyílása előtt vagy azzal a fürtökkel) virágoznak, az amerikai fajok és a W. japonica pedig nyár közepén-végén. Egyes fajok virágai illatosak, leginkább a kínai akác virágai. A magok a Laburnum magjaihoz hasonló hüvelyekben fejlődnek, és a nemzetség magjaihoz hasonlóan mérgezőek.

A lilaakác egy rendkívül szívós növény, amelyet az Egyesült Államok számos részén, különösen délkeleten, invazív fajnak tekintenek, mivel képes megelőzni és elfojtani más őshonos növényfajokat.

A lilaakácfajokat egyes lepkefajok, köztük a barnafarkú akác lárvái tápláléknövényként használják.

Termesztés

A lilaakác, különösen a Wisteria sinensis, nagyon szívós és gyorsan növő növény. Meglehetősen rossz minőségű talajban is megél, de a termékeny, nedves, jó vízelvezetésű talajt kedveli. Teljes napsütésben érzi jól magát. A lilaakác szaporítható keményfa- vagy puhafa dugványozással, vagy magról. A magból nevelt példányok virágzása azonban évtizedekig is eltarthat; emiatt a kertészek általában olyan növényeket termesztenek, amelyeket gyökeres dugványozásból vagy oltott fajtákból neveltek, amelyekről ismert, hogy jól virágoznak.[idézet szükséges] A virágzás elmaradásának másik oka lehet a túlzott műtrágya (különösen a nitrogén). A lilaakác nitrogénmegkötő képességgel rendelkezik (amelyet a gyökérgümőkben található Rhizobia baktériumok biztosítanak), így az érett növények számára előnyös lehet a kálium és a foszfát hozzáadása, de a nitrogén nem. Végül a lilaakác vonakodhat virágozni, mert még nem érte el az érettséget. Az éréshez csak néhány évre lehet szükség, mint a Kentucky-i lilaakác esetében, vagy közel húsz évre, mint a kínai lilaakác esetében. Az érést a fő törzs fizikai bántalmazásával, a gyökérmetszéssel vagy az aszály okozta stresszel lehet kikényszeríteni.

A lilaakác alátámasztás nélkül is képes dombot képezni, de akkor a legjobban akkor érzi magát, ha hagyjuk felkapaszkodni egy fára, pergolára, falra vagy más tartószerkezetre. Akárhogy is, a tartónak nagyon erősnek kell lennie, mert a kifejlett lilaakác rendkívül erőssé válhat, nehéz, csuklóvastagságú törzzsel és szárakkal. Ezek biztosan szétszakítják a rácsozatot, összetörik a vékony faoszlopokat, sőt, akár megfojtják a nagy fákat is. A házakon növő lilaakác károsíthatja az ereszcsatornákat, lefolyócsöveket és hasonló szerkezeteket. Lelógó fürtjei alulról láthatók a legjobban.

A lilaakác virágai az előző évi hajtások tövéhez közeli rügyekben fejlődnek, így a hátsó oldalhajtások kora tavasszal a néhány tövig történő metszése javíthatja a virágok láthatóságát. Ha a növény méretének szabályozására van szükség, az oldalhajtások nyár közepén 20-40 cm hosszúra, ősszel pedig 10-20 cm-re rövidíthetők. Miután a növény eléri a néhány éves kort, viszonylag kompakt, szabadon virágzó formát érhetünk el, ha az új kacsokat a vegetációs időszakban háromszor – az északi féltekén júniusban, júliusban és augusztusban – metsszük le. Egyes fajták virágai ehetők, sőt borkészítésre is felhasználhatók. Másokról azt mondják, hogy mérgezőek. Ennek vagy bármely vadon élő növénynek a fogyasztása előtt erősen ajánlott szakértővel alaposan azonosítani a növényt.

Taxonómia

Thomas Nuttall botanikus azt mondta, hogy Dr. Caspar Wistar (1761–1818) emlékére nevezte el a Wisteria nemzetséget.[1][2] Később, amikor a helyesírással kapcsolatban kérdezték, Nuttall azt mondta, hogy az „eufóniát” jelenti, de életrajzírója feltételezte, hogy köze lehet Nuttall barátjához, Charles Jones Wister idősebbhöz, aki Grumblethorpe-ból származott, és John Wister kereskedő unokájához.[3] (Egyes philadelphiai források szerint a növény Wisterről kapta a nevét.)[4] Mivel a helyesírás nyilvánvalóan szándékos, A Nemzetközi Botanikai Nevezéktan Kódexében nincs indok a nemzetség nevének megváltoztatására.[5] Egyesek azonban a növény közönséges nevét „wistaria”-nak írják, és Fowler határozottan a „wistaria” írásmód mellett érvel.

A genetikai elemzés kimutatta, hogy a Callerya, az Afgekia és a Wisteria egymás legközelebbi rokonai, és meglehetősen különböznek a Millettieae törzs többi tagjától. Mindkettőnek nyolc kromoszómája van.

A kultúrában

A Fuji Musumè (藤娘?) vagy Wisteria Maiden egy Otsu-e (japán népi festmény Ōtsu, Shiga nyelven) téma, amelyről úgy tartják, hogy népszerű táncok ihlették. Ezeket a festményeket gyakran árulták szerencsehozó talizmánként házasságkötéshez. A Fuji Musumè egy híres klasszikus kabuki tánc is.

Barbara Kingsolver A babfák című regényében Turtle babfáknak nevezi a lilaakác indákat, mivel az elvirágzás előtti virágtokok bab alakúak. Később Taylorral megtudják, hogy a lilaakác egy hüvelyes növény (azaz a babfélék családjába tartozik), és hogy a lilaakác és más hüvelyesek szimbiotikus kapcsolatban állnak, akárcsak a könyv szereplői.

Charlotte Perkins Gilman „Az óriás akácvirág” című művében a növény egyszerre a férfiasság jelévé („Jól nő, ezt a szőlőt te hoztad nekem a hajón, férjem.”), és a pusztulás jelévé is válik. Egy lánynak házasságon kívül gyermeke születik, és a szülei azt tervezik, hogy visszaviszik a lányt az óhazába, a babát pedig egy helyi városba adják. A lány meghallja ezt, és végül vízbe fojtja a babát. Vagy felakasztja magát a pincében növő akácvirág gyökereire, vagy megfojtják és megölik; a történet nem tisztázza ezt.