Magok Kanári datolyapálma (Phoenix canariensis)

Magok Kanári datolyapálma (Phoenix canariensis)

10, 50 magos csomag ára.

A kanári datolyapálma (Phoenix canariensis) az egyszikűek (Liliopsida) osztályának pálmavirágúak (Arecales) rendjébe sorolt pálmafélék (Arecaceae) családjának egyik közismert faja.

Származása, elterjedése

A Kanári-szigetek alacsonyabb régióiban endemikus; onnan telepítették be Makaronézia más részeire és a Mediterráneumba. Legnagyobb természetes állományai Tenerife, La Gomera és La Palma szigetén, 200–600 méter magasan nőnek. A Madeira-szigeteken 0–400  méteres tengerszint feletti magasságok között fordul elő.

A Kanári-szigetek gyarmatosítása után a spanyolok sokat kivágtak, és természetes állományait a bozóttüzek is gyakran pusztítják. Eredeti termőhelyein napjainkban leginkább a hibridizálódás veszélyezteti, mert számos más pálmához hasonlóan könnyen kereszteződik a betelepített rokon fajokkal. A közönséges datolyapálmával képzett hibridjei tömegesen nőnek Fuerteventurán, Gran Canarián és Lanzarotén.

Kedvvel ültetik szerte a világ valamennyi szubtrópusi, illetve trópusi éghajlatú vidékén. Budapesten a Füvészkertben él egy kiültetett példánya, amit telente fűtött takarással védenek.

Egyelőre tisztázatlan, miként vált külön a faj a hozzá nagyon hasonló közönséges datolyapálmától (Phoenix dactylifera) és indiai datolyapálmától (Phoenix sylvestris).

Megjelenése, felépítése

A közönséges datolyapálmához (Phoenix dactylifera) nagyon hasonló, törzse azonban erőteljesebb. A magányos, el nem ágazó törzs alapját a felszínre kerülő gyökerek akár 90 centiméter átmérőig megvastagíthatják. A kifejlett növény törzse jellemzően 10–12 méter (legfeljebb 20 méter) magas.

Gyökerei a pálmák többségénél mélyebbre hatolnak.

Levélüstöke tömöttebb a közönséges datolyapálmáénál: akár száz levele is lehet. A lehullott levelek rostokkal átszőtt levélalapjai sokáig visszamaradnak, és ezzel más, jellemzően epifitonoknak (csorbókáknak, kövirózsacserjéknek, nyúlmancsoknak, madársóskáknak stb.) teremtenek élőhelyet. A levélalapok leválása után az idősebb növények szürkés- vagy sötétbarna törzsén rombuszos mintázat marad vissza.

A hatalmas, gömbszerű koronában a szárnyasan összetett levelek felfelé törnek és kecsesen visszahajlanak. Az idős növények leveleinek gerince 3–6 méter hosszú; rajta a lándzsa (toll) alakú levélkék szabályosan, egy síkban állnak, számuk mindkét oldalon elérheti 80-100-at. A legalsó levélkepárok tövisekké módosulnak. A lombkorona színe az olajzöldtől a sötétzöldig változhat; a közönséges datolyapálmával keresztezett példányoké kékes árnyalatú.

A levelek hónaljában fejlődő, impozáns, 90–120 centiméteres, sárga vagy világos narancssárga bugavirágzatot csónakszerű buroklevél (spatha) takarja.

Teljesen beérett, narancsszínű bogyótermései ehetőek ugyan, de gyümölcshúsuk rendkívül vékony, és íze is messze elmarad a közönséges datolyapálmáétól. Ovális, 18–22 milliméteres, világosbarna magján hosszirányú barázda húzódik végig.

Életmódja, termőhelye

Kétlaki növény, tehát virágai egyivarúak. A szél és a rovarok egyaránt beporozhatják.

25 °C hőmérsékleten friss magjai 8–12 hét alatt könnyen csíráztathatók, nagyobb melegben ennél lényegesen gyorsabban, néhány hét alatt kicsírázik.

Fényigényes, de elviseli a félárnyékot. Ha nem kap elég fényt, levelei elvékonyodnak, megnyúlnak. Tavasztól őszig Magyarországon is tartható a kertben vagy a teraszon, de a hirtelen tűző naphoz szoktatni kell.

Víz- és páraigénye nem jelentős.

Természetes élőhelyén sok tápanyagot tartalmazó, savanyú vagy enyhén meszes vulkáni talajon nő. Fiatal korában a vizet jól áteresztő, laza, homokos talaj a legjobb neki, idősebb korában pedig a kissé kötöttebb.

Télen, szárazabb körülmények között az idősebb növényeknek lényegesen jobban tűrik a hideget a fiataloknál, de ha a hőmérséklet tartósan, -4 °C alá süllyed, levelein fagyási sérülések jelennek meg, majd a pálma elpusztul. A téli időszakban érdemes világos helyen, 12–14 °C-on tartani. Ilyenkor öntözni is kevesebbet kell.

Kedvező éghajlaton gyakran kivadul, ezért Ausztráliában és Új-Zélandon veszélyes özönnövénynek tekintik.

Felhasználása

Dísznövénynek ültetik. Viszonylagos igénytelensége, gyors növekedése és látványos, gazdag levélüstöke okán a Washington-pálma és a királynőpálma (Syagrus romanzoffiana) mellett a három legelterjedtebb, legkeresettebb díszpálma egyike. A szárazságot jól tűri, de aszályos, forró nyarakon gyakran kell öntözni. Se a pangó vizet, se a tartós szárazságot nem kedveli.

Nemcsak szobanövényként, de parkokban is előszeretettel ültetik. Nem fagytűrő, de a fagyponthoz közeli hőmérsékletet még elviseli.

Betegségekre csak a tápanyaghiányos és a nitrogénnel túltáplált, fellazult sejtszerkezetű növények fogékonyak. A helytelen körülmények között tartott pálmák főként akkor érzékenyek a pajzstetűre, ha a levegő száraz, tehát a pajzstetű ellen párásítással védekezhetünk. Túlságosan párás, rosszul szellőző helységben a gombás fertőzésektől levele foltosodhat.

Gyümölcse emberi tápláléknak gyakorlatilag nem alkalmas, de disznók takarmányozására bevált. A törzséből csapolt nedvből készített pálmamézzel a Kanári-szigeteken süteményeket ízesítenek. Ez a szokás Madeirán nem honosodott meg.